Megállt egy szív, amely még élni vágyott, Pihen az áldott kéz, amely dolgozni imádott, Nélküled üres és szomorú a házunk Nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk.
"
Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet,
de a kegyetlen halál mindent összetépett.
Csoda volt, hogy éltél, és bennünket szerettél,
nekünk nem is haltál meg, csak álmodni mentél.
Egy reményünk van, mi éltet és vezet,
hogy egyszer majd találkozunk veled."
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet,
És feledni hogy mennyire szerettelek,
Feledni hogy a sebek még sajogva égnek,
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek,
Mert feledni téged hogy tudlak én.
Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom,
És felemészt a bánatom, reménykedve alszom el,
hogy jobb lesz majd a holnapom.
De ez csak álom nem valóság,
mert nekem nem jutott már más,
csak a fájdalom és a bús magány.
Ez lett a végzetem nekem.
Bánatos kis szobámban
gyakran sírok érted,
nincs nekem ott egyéb
csak a te fényképed.
Zokogva,leborulva
elfog a bánat,
úgy érzem a szívem
megszakad utánad!
Szerető feleséged. Éva
AJÁNLOM AZ OLDALT
